Érvek Isten létezése mellett.
Amikor Istenérvekről beszélünk (ha nem is mindig, de legtöbbször) a teizmus Istenének létezését kívánjuk bizonyítani.
A teizmus egy olyan filozófiai és világnézeti irányzat, amely szerint létezik egy akarattal és öntudattal bíró isteni lény, aki megteremtette, és személyes hatalmával fenntartja a Világegyetemet. Ez az Isten mindenütt jelenvaló, anyagtalan, végtelen lény, aki mindenható, mindentudó, örökkévaló, erkölcsi tökéletesség, a világ kormányzója, s az emberek cselekedeteit ítéletre előhozó Isten. Az istenhívő (teista) olyan személy, aki tagadja, Isten nemlétezését. A teizmus az ateizmus tagadása.
A deizmus tanítása szerint: Isten személyes, örökkévaló, bölcs, anyagtalan lény, aki mintegy "első oka" a világmindenségnek. Ő az, aki az Univerzumot a semmiből teremtette (vagy a már létező kaotikus anyagot Kozmosszá rendezte), de azután a világot magára hagyta, tovább már azzal nem törődve, folyásába bele nem avatkozva. Ez az Isten teremtményei iránt erkölcsileg közömbös, e teremtmények számára Ő olyan, mintha nem is létezne.
Egyáltalán fontos az, hogy létezik-e ez az Isten (vagy nem)? - kérdéses, de nagyon komoly érvek szólnak amellett, hogy igen, fontos!
Mai ismereteink szerint hogyan magyarázzuk a létezés fogalmát?
A létezés elsősorban filozófiai fogalom. Több álláspont szerint minden létezik, amiről tudomásunk van.
A filozófia a gondolkodás, a töprengés, az elmélkedés, a vizsgálódás tudománya az élet legfontosabb dolgairól. Az élet értelméről - éppen ezt tette Salamon király is -, Istenről, az erényről, a gondolkodás módszereiről, a társadalomról, a természetről, a világmindenség háttér-okairól stb. Ezzel ellentétes az a filozófia, amely a dolgok ismeretének hiányában, feltételezésekre, teóriákra alapozva minősíti az élet, Isten, természet, társadalom, gondolkodás megnyilvánulásait.
Ha abból indulunk ki, hogy Isten léte fontos ránk nézve, akkor figyelmet szentelünk azoknak az érveknek, bizonyítékoknak, amelyek azt igyekeznek alátámasztani, hogy Isten tényleg létezik. Természetesen vannak eszmei irányzatok, amelyek eleve (már a vizsgálat előtt) kétségbe vonják az Istenérvek létjogosultságát, de érvelésük meglehetősen ingatag alapokon áll.
Az Istent elutasítók.
Alapvetően két eszmei irányzat vonja kétségbe az Istenérvek létjogosultságát. Az egyik a fideizmus, a másik az erős agnoszticizmus (a szkepticizmus egy bizonyos fajtája: szkepticizmus = a kételkedés filozófiája). Mint mondtam gyenge lábakon állnak az ellenvetéseik. Először mindjárt azért, mert alapvető megérző, felismerő képességeinknél fogva érezzük, hogy valamit nem lehet elvetni már azelőtt, mielőtt megvizsgáltuk volna. Másodszor azért, mert mindkét álláspont ellentmondásos, s így, mint ilyen, felszámolja önmagát, mint ahogy minden tétel, állítás, rendszer (stb.) erre a sorsa van ítélve, amely ellentmondásba kerül önmagával, lásd: darwinizmus, az Univerzum létrejöttének különböző emberi szemléletmódot tükröző feltételezései.
A fideizmus (fidesz = hit; latinul): a vallásos hithez való sajátságos viszony, általában protestáns (és új-protestáns) felekezetek (kis, keresztény közösségek) tagjai képviselik. Ők, egy-két bibliai gondolatot félreértelmezve erős ellenállást fejtenek ki mindennemű filozófia ellen, jóllehet létezik, az un. "nemes filozófia", ha egyszer igaz az, hogy Salamon király a prédikátor könyvében elejétől végéig ezt a "nemes filozófiát" műveli.
A fideizmus ezzel szemben azt állítja, hogy Isten létezése érvekkel nem bizonyítható, hanem e helyett "az embernek várnia kell, amíg Isten megragadja őt". Ez körülbelül annyit jelent, hogy az illető személynek nem kell mást tennie, mint (várni a sült galambot) "szívét őszintén kinyitnia és átadnia Istennek" (mert tudniillik nem az embernek kell keresnie Istent, hanem hagynia kell azt, hogy Isten rátaláljon, mint "elveszett juhaira a pásztor").
A fideizmus elutasítja az Istenérvek bizonyító erejét:
1. mert megalapozatlanul előfeltételezi a Biblia Istentől ihletettségét.
Akik a fenti álláspontot képviselik, a Biblia alapján képviselik ezt. Csakhogy: arról, hogy a Biblia Istentől ihletett, valamikor meg kellett, vagy meg kellett volna győződniük, hiszen nem ennek az ismeretével születik az ember. Ami meggyőzhetné őket, hiszen ha meggyőződtek volna, már nem képviselnék azt, amit. Így viszont előfeltevésük minden alapot nélkülöz; ha például valamelyik iszlám országban élnének, ugyanezen az alapon muzulmánok lennének, s nem hinnék igaznak azt, amit jelenleg igaznak feltételeznek.
2. mert a fideizmus álláspontja ellentmondásos.
Ugyanis bármilyen világnézetről, vagy hitrendszerről ismeretet szerezni csak kétféleképpen lehet: vagy úgy, hogy a felűről való bölcsességünket, értelmünket használva, gondolkodunk, elmélkedünk tantételeiről, állásfoglalásairól, és mind e mellett vizsgálattal ellenőrizzük azok igazságtartamát; vagy csupán hiszékenyen elfogadjuk. Viszont ha ez utóbbit választjuk, akkor még magunknak sem fogjuk tudni megválaszolni a kérdést: miért hiszünk abban, amiben hiszünk, és miért nem az ellenkezőjében? Ezzel szemben, ha tudunk felelni erre, s meg tudjuk jelölni hitünk okait, akkor már korábban el kellett végeznünk a racionális vizsgálatot, de ha így van, akkor nem mondhatjuk azt, hogy Isten létezését, vagy a Biblia kinyilatkoztatott voltát, nem lehet észérvekkel alátámasztani.
3. mert a Biblia, sem azt tanítja, amit a fideizmus képvisel (legalábbis egy alap szinten) mindenféle kinyilatkoztatástól függetlenül. Tehát: még ha a Sola Scriptura ("Egyedül a Szentírás") elvet elfogadjuk is (amely a reformáció egyik vezéreszméje volt), még akkor is igaz marad az, hogy a Szentírástól függetlenül is megbizonyosodhatunk Isten létezéséről. Ha viszont így van, akkor a megbizonyosodás gondolatai és bizonyítékai érvekben elmondhatók, állításokban kifejthetők, ami ellene mond a fideizmus álláspontjának.
4. mert hiba volna azt gondolnunk, hogy képesek vagyunk Isten munkáját kiismerni.
Melyikünk állíthatná biztosan, hogy Isten nem használhatja fel a Bibliától független, természetes ész Istenérveit egy ember gondolkodásában, aki e szellemi munka által felismeri Isten létezését? Természetesen most megelőlegezem azt, hogy Isten ténylegesen létezik, de jelenleg meg is tehetem ezt, hiszen a fideizmus is állítja azt, amit én most megelőlegeztem.
Az agnoszticizmus (vagy szkepticizmus).
Bizonyos irányzatai (és az új-pozitivizmus álláspontja) a "másik elutasító fél" szerint, nem lehet Isten mellett érvelni (de ezek az álláspontok is ellentmondásosak). Hiszen, ha valamiről kimondjuk hogy "nem vagyunk képesek abban a kérdésben dönteni", ellentmondunk magunknak, hiszen csak akkor mondhatunk ilyet, ha pontosan ismerjük, hogy mi zár ki bennünket a döntés lehetőségéből. De ha ezt ismerjük, akkor már ismerjük az adott kérdést - legalább egy bevezető szinten - s ezen a szinten már megítélni is képesek vagyunk, hogy mi mellett (az Isten létezése, vagy nem-létezése mellett) látunk nagyobb valószínűséggel megálló érveket.
Szóval: ez az álláspont inkább a kérdés elhárítása, amelyhez minden embernek joga van, csak nem biztos, hogy megéri neki, de ezt majd döntse el ki-ki azután, ha megismeri az érveket, hogy miért fontos ránk nézve, hogy van-e Isten, vagy nincs.
Miután megbizonyosodtunk arról, hogy az Istenérvek kifejtésének van helye (tehát nem eleve elhibázott álláspont), nézzük, milyen érveket szoktak megfogalmazni a teisták. Az érvek alapvetően kétféle csoportba rendezhetők: a priori, és a posteriori csoportba. Most tekintsünk el a történelmi háttértől és a fogalmi módosulásoktól, s szóljunk csupán az istenkérdéssel összefüggésben e fogalmak jelentéséről.
Az a priori, "az érzékszervi tapasztalat előtti"* + egyetemes és szükségszerű fogalmakat, ítéleteket és érvelést jelöl. Az a priori minden olyan állítás, következtetés, mely egyetemesen (tehát a következtetés minden esetére) igaz, éspedig szükségszerűen igaz. Vagyis, ha azt állítom, hogy "minden agglegény nőtlen", ez egy a priori állítás, mert szükségszerűen igaz (hiszen nincsenek nős agglegények), vagyis minden egyes agglegényre igaz, s már a tapasztalás előtt is az. Más szóval nem kell a tapasztalathoz fordulnom ahhoz, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Péternek csakugyan nincs felesége, ha egyszer azt tudom róla, hogy agglegény. Nem kell, de a tapasztalat nem is képes megcáfolni a tényt, hiszen ha Péternek mégis van felesége, akkor már nem igaz rá, hogy agglegény. Vagyis ami a priori tétel, az mindig logikailag szükségszerű, tagadhatatlan, mert ha megpróbálnánk tagadni (pl. "vannak nős agglegények") akkor önfelszámoló, ellentmondásos állítást tennénk (a "vannak nős agglegények" állítással). Az a priori állításokat csak először nehéz felismerni, de utána már nem. Néhány példa: "Egy dolog része kevesebb, mint egésze"; "Minden tánc, mozgás"; "Minden testnek van kiterjedése" stb.
Az a posteriori fogalom (és ítéletek, következtetések) éppen az ellenkezőjét jelenti(k), mint az a priori. Tehát: "az érzékszervi tapasztalat utáni"** + részleges (partikuláris) és esetleges (kontingens). Az a posteriori fogalmakat itt is későbbre hagyom, de az a posteriori ítéletek (és következtetések) azok, amelyek az érzékelésből származnak, például: "Ez a szék kicsi". Mint látjuk, ez egy részleges ítélet (hiszen nem minden székre terjed ki), és esetleges ítélet (ugyanis a székek csak esetlegesen kicsik, de lehetnek nagyok is).
* nem látom, nem hallom, nem tapintom, nem ízlelem, nem szagolom
** látom, hallom, tapintom, ízlelem, szagolom
Az érvek ereje.
Amint a fentiekből látható, nem is olyan könnyű étek ez az ember szellemének. Ám, ha valaki valóban keresi az utat megtalálja a módját annak, hogy közelébe kerülhessen az Isten ismeretének. A következő oldalakon valamikor élt emberek bölcseleteivel ismerkedhet meg a látogató.